Jó hangulatú Kyoverseny Szeghalmon !
Szeptember 22.-én Szeghalom adott otthont a regionális Kyokushin karate versenynek, ami beleszámított a megyei Secret-Őr kupába.
A mi klubunktól kissé távol áll ez a fajta szabályrendszer és küzdelmi modor.
A két irányzat közti sportbarátság elmélyítése miatt, meg nem árt kipróbálni magunkat más stílusirányzatokban is a Füzesgyarmat SE is képviselte magát négy fővel.
A versenyen 16 település 130 harcosa vett részt minden korosztályban, köztük négy kick-box klub is.
Az egész rendezvényre jellemző volt a keménység és a Sensei Gyarmati Imre vezette bírói kar korrektsége.
A mi versenyzőink is derekasan helyt álltak Fábián Ritának ez volt az első versenye kicsit szokatlan volt még neki a harcmodor, de majd később egyre több versenyzéssel ez változik.
Negyedik helyezést ért el.
Csák Dániel korosztályában már változott a szabályrendszer, itt már folyamatos küzdelem volt, a testet teljes erővel lehetett támadni, és bejött a combrúgás is.
Dani meglepően jól küzdött a menet végén a bírók döntetlent ítéltek így azonnal jött a hosszabbítás. Ekkor is megmaradt a harci kedve Daninak combosokkal meg is fogta ellenfelét, úgy tűnt a vége előtt mi jutunk tovább. Sajnos volt a másik versenyzőnek egy szerencsés ütése, minek következtében Daninak beszorult a levegő, az ellenfél így iponnal győzött.
Poroszlai Ramóna harmadik helyen zárta a napot, egyre több és bátrabb technikát mutatott be, ami a későbbi kick-box versenyeken is hatásos lehet.
Vida Balázs ezüstérmes lett, taktikusan versenyezve jutott el a döntőig, ahol sajnos kikapott, de egy másik stílusirányzatban érmes helyezést elérni az így is szép.
Nyugodtan mondhatjuk hogy nem vallottunk szégyent, és jóérzéssel, tapasztalatokkal, jöttünk el a nap végén.
Készült egy pár kép a versenyen ezeket megnézhetitek az "emlékek képekben" oldalunkon
Gasparik Róbert
Vezető edző |